Szentgotthárd és a térség közelgő kulturális programjai

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe Szentgotthárd és a térség közelgő kulturális programjait:

  1. augusztus 14-én, pénteken 21.00 órakor a Kétvölgy–Kilátónál mutatják be az Árnyékszínház „Két világ között” című előadását.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a produkció nem a Pannon Kapu Kulturális Egyesület szervezésében valósul meg; egyesületünk támogatóként és szereplőként kapcsolódik az előadáshoz. A különleges hangulatú szabadtéri produkcióra ennek ellenére – és éppen ezért is – nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt!

  1. augusztus 20-án Szentgotthárd egész napos programsorozattal ünnepli államalapító Szent István király ünnepét.

A nap 8.30 órakor térzenével kezdődik a Nagyboldogasszony Plébániatemplom előtti téren, majd 9.00 órakor szentmisére és városi ünnepségre kerül sor a templomban.

Délután gyermekprogramokkal, folklór bemutatóval és egész napos kísérő-programokkal várjuk a családokat, az esti órákban pedig Marcellina, a 3+2 zenekar, valamint a Sakk Matt Company és Szulák Andrea lép színpadra. A programot 00.30 órakor tűzijáték, majd DJ Bänd-X éjszakai zenés programja zárja.

A rendezvények részletes programját a mellékelt plakátokon tekinthetik meg.

Töltsük együtt ezeket a különleges nyári estéket, és ünnepeljük közösen államalapításunkat Szentgotthárdon!

Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk!

 

KERESSEN MINKET:

Pannon Kapu Kulturális Egyesület
Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 7.
Telefon: +36-94/554-106
info.pkke@gmail.com

FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE

No event for this date
H K Sze Cs P Szo V
31
32
33
34
35
36

NYITVATARTÁS:

Kedd - Péntek: 9:00 - 17:00
Szombat - Hétfő: szünnap
(rendezvények esetén módosul)