A Pannon Kapu Kulturális Egyesület Gotthárdiak a nagyvilágban című előadássorozatának legutóbbi estjén Horváth Tibor és felesége, Horváth Tiborné varázslatos utazásra hívták a közönséget: ezúttal Tunéziába kalauzolták az érdeklődőket – abba az országba, ahol az észak-afrikai sivatag aranyló homokja a Földközi-tenger kéklő hullámaival találkozik.
Az est során nemcsak színes fotók és személyes élmények, hanem valós történetek is megelevenedtek. Az előadók – akik több mint tíz alkalommal jártak Tunéziában – nem csupán az ország szépségeit, hanem a mindennapi élet valóságát is megmutatták.
Horváth Tibor röviden ismertette az ország földrajzi elhelyezkedését és történelmét: Tunézia egykori francia gyarmat, ahol a lakosság mintegy 75%-a iszlám vallású. Bár nem bővelkednek ásványkincsekben – például olajban –, időben felismerték, hogy a turizmus és az oktatás lehet az ország jövőjének kulcsa. Míg az utazásaik kezdetén mindössze három egyetem működött, ma már tizenhét felsőoktatási intézmény fogadja a diákokat.
Az 1980-as évektől a tunéziai vezetés tudatosan kezdte fejleszteni az idegenforgalmat – ma már kilenc nemzetközi repülőtér köti össze az országot a világgal.
Az est során a közönség bepillantást nyerhetett a sivatagi oázisok életébe, a bazárok és halpiacok színes forgatagába, valamint megtudhatták, milyen élmény tevegelni a naplementében. Horváth Tiborné külön érdekességként mesélt Sidi Bou Said városáról – Tunézia „Szentendréjéről” –, ahol a kék-fehér házak és szűk utcácskák minden látogatót elbűvölnek.
A résztvevők azt is megtudhatták, hogy a tenyeri városban található Szent Lajos-katedrális az ország egyetlen működő katolikus temploma, és itt született Claudia Cardinale, a világhírű színésznő.
A közlekedésről is szó esett: az előadók humorral mutatták be a helyi viszonyokat – a taxiktól kezdve a “minibuszokon” át egészen a helyiek által metrónak nevezett vonatig, amelyek mind hozzátartoznak a tunéziai mindennapokhoz.
A közönség nemcsak nézője, hanem részese is lett az estnek: a vetített képek, az őszinte történetek és a hangulatos zene együtt varázsolták el az érdeklődőket.
Az előadás végén hosszan tartó tapssal köszönte meg a hallgatóság a Horváth házaspárnak, hogy élményeiket, tudásukat és nyitottságukat megosztották Szentgotthárd közösségével.
Az est ismét bebizonyította: a Gotthárdiak a nagyvilágban sorozat nemcsak utazás a térben, hanem lélekben is – egy kapu a világ felé.
