Alapította: Hrabovszky-Orth Katinka
Vezető: Hrabovszky-Orth Katinka
FOLYAMATOS A TAGFELVÉTEL!
Első darabuk az Apró hírek c. két felvonásos dráma volt 2020-ban. A darab egy fiktív híradást dolgoz fel, mely görbe tükröt mutat a nézőknek a jelenlegi társadalmi problémákról.
Második bemutatójuk 2022. július 1-jén a Szerelmesek fesztiválján bemutatott Maurice Maeterlinck A vakok című drámájának színpadi átirata volt. Az előadás nagy sikert aratott, a jövőben szeretnék továbbra is repertoáron tartani.
Terveikben szerepel a Nemzeti Művelődési Intézettel együttműködve sok kreatív színjátszással,
drámapedagógiával foglalkozó feladat ellátása és megvalósítása Szentgotthárdon.
A színjátszókör folyamatosan pályázatokat nyújt be, mellyel próbál további lehetőségeket, anyagi forrásokat felkutatni valamint egyéb más amatőr és akár profi társulatokkal kapcsolatokat építeni és a közös színjátszás lehetőségeit bővíteni.
Szeretnék, ha a drámafoglalkozások és színházi előadások pozitív eredményei nyomán tovább
erősödne a település közössége, a fiatalok önbecsülése, a szülői támogatás. A gyerekek és a felnőttek
is megtapasztalhatják a közös tervezés és cselekvés örömét, hatékonyságát.
Cél a helyi és környező alkotó kedvű személyek összefogása és egész estés színpadi darabok
létrehozása. Foglalkozásaikon van, amikor beszélgetnek, játszanak, máshol táncolnak, a színpadi mozgást és a színészmesterség rejtelmeit sajátítják el a tagok. Megtanulják, hogy a
színpadon hogyan lehet és kell mozogni, beszélni, énekelni.
A színpadon nagyon fontos, hogy odafigyeljünk egymásra.
A foglalkozások több területre fókuszálnak
egyszerre:
- önállóságra nevelés
- művészeti nevelés
- képességfejlesztés
- szórakozás, kikapcsolódás
- közösségi élet
- mozgáskultúra
- koncentráció
- izoláció
Technikailag, dramaturgiailag, művészetileg képzett amatőr személyek felkészítése. A színjátszókör
legfontosabb hajtóereje: mindannyian képesek vagyunk arra, hogy cselekvők, kreatívak, alkotók
legyünk.
Tagok ( weoldal fényképei alapján sorban: Hrabovszky-Orth Katinka, Ferencz Krisztián, Nyíri Kata, Tátrainé Bánfi Györgyi, Károlyi Maja, Gazdag Valéria, Ila Hédi , Ila Csenge, Györgypál Zsófia- róla egyelőre nincs kép, Kozma Nóra-róla sincs kép, de igyekszem hamar beszerezni. Rodek Zoltán-technikus, Kóborné Kocsis Viktória-rendező asszisztens- súgó, Klement Zsuzsa- kellékes, súgó )
A verset ami a színjátszó fülön a képeink alatt található, Györgypál Zsófia írta.