A Partium Alapfokú Művészeti Iskolában tanulók hagyományosan táncos évzáró műsort mutattak be a Színházban. A Kicsiktől a Nagyokig minden gyermek megmutathatta, azt a tánctudást, amit az év/évek során megtanultak.
Immár hagyományosan az adventi időszakban hangversenyt adnak Szentgotthárd Város Kórusai a Nagyboldogasszony Templomban. Egyházi és világi művek csendültek fel ezen az estén.
Az adventhez, a karácsonyi készülődéshez szorosan hozzá tartozik az adventi vásár, a forralt bor illata és a kulturális programok. Ezt nyújtottuk a városnak az év végén. A színpadon délutánonként karácsonyra hangolódó műsorokat adtak iskolások, óvodások, helyi zenészek, énekesek. A Színházban fergeteges koncertet mutatott be Balázs Pali és zenekara.
A Szentgotthárdi Nyugdíjas Pedagógusok Egyesülete tartotta a karácsonyi összejövetelét és műsorát a Színházban. A megnyitóban Csörnyi Zoltánné köszöntötte a jelenlévőket, majd versek és énekekkel kezdődött el a színes műsor.
Idén is várták Kicsik és Nagyok, s természetesen meg is érkezett a Színházba a Mikulás. Interaktív gyerekműsorral, közös énekléssel telt a délután, és senki sem távozott üres kézzel: a Télapó mindenkinek hozott ajándékot is.
Párosan vagy páratlanul élő, de párosan lenni szeretők vagy épp a párjukat keresők… ez az előadás nekik szólt. Laár András, egy többszörösen elvált, ám jó ideig házasságban élő művészember saját tapasztalatai alapján fergeteges humorral ejtett kétségbe, lelkesített és osztott meg mindenféle kért és kéretlen tanácsot a jelenlevőkkel.
A Rábagyarmati Színjátszók és Pannon Kapu Kulturális Egyesület Színjátszóköre elődásában láthatta a Nagyérdemű A kabaré nem tréfa című vicces jelenetekből összeállított előadás óriási sikert aratott.
A hagyományokhoz híven idén is az Adventi időszak kezdete előtt szervezett Adventi koszorúkészítést a Pannon Kapu Kulturális Egyesület. Nincs annál értékesebb dísz, mint amit saját magunk készítünk el. Ez évben is szebbnél szebb alkotások születtek.
A Muraba Európai Testületi Társulás szervezésében valósult meg a Színházban Szép Renáta és Varga Bence elődásában az Összeér című zenés irodalmi est. A versek és a dalok , Reni és Bence előadásmódja, a közönség aktív részvétele, minden Összeért!
A Templomgaléria egy különlegesen szép, helyi alkotó által készített kiállításnak ad helyet. Kázár Józsefné Gabi néni alkotásait sokan ismerik, szeretik. Decemberben az üvegképeiből látható kiállítás, melynek megnyitója 2024. november 27-én volt.
Nagy örömünkre szolgál, hogy a Könyvklub keretein belül mutatta be nemrég megjelent könyvét Gábor László. A „Te ismered a házam…”
Dr. Farkas Levente András és Szentgyörgyi Dániel kereste a választ arra, hogy ki volt valójában Shakespeare? Hogyan gondolkodott?
Ennek a napnak az a célja, hogy felhívja a figyelmet a cukorbetegség veszélyeire, a megelőzés lehetőségeire, és a kezelési módszerekre. A Színházban Dr Szecsei-Nagy Klára belgyógyász szakorvos tartott előadást Diabetes és ami vele jár címmel.
5. oldal / 8