visszatekintő

dr bubó

Május 11-én a gyerekek örömére Dr Bubó látogatott el hozzánk a Színházba. Köszönjük a fergeteges gyerekelőadást a Pódium Színháznak!

Zsille Gábor: Petőfi másképp

Ma a Petőfi Klub keretében Zsille Gábor tartott előadást a Színházban Petőfi másképp címmel. Sok-sok érdekességet tudhattunk meg a költő életéről.

Lemezbörze

Ismét lemezbörze! Gyertek minél többen, ne zavarjon a rossz idő senkit, benn nagyon jó a hangulat! 

Könyvbemutató

Szentgotthárd Város Önkormányzata, a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum, valamint a Honismereti Klub szervezésében “Csuk Ferenc-Horváth Zsuzsanna-Talabér Lászlóné- Nevezetes személyek Szentgotthárd történetében” című könyv bemutatóján vehettek részt az érdeklődők 2022. május 5-én a Színházban. A könyvet bemutatta Feiszt György történész-levéltáros.

Zaporozsec koncert

2022-ben a Várkerti szabadtéri színpadot a Zaporozsec zenekar avatta fel.

Majális

A reggeli rossz idő ellenére nagyon jól sikerült a május 1-i rendezvényünk! Hosszú ideje az első korlátozás nélküli majális Szentgotthárdon.
Köszönettel tartozunk a fellépőknek, akik színpadi produkciókkal emelték a rendezvény fényét!
Huszár Vanda és tornászai fergeteges show-t csináltak, a Rozmaring táncegyüttes ismét kedvet csinált mindenkinek a táncoláshoz, a Békefi Antal népdalkör Rezső Rita vezetésével ismert népdalokkal szórakoztatta a közönséget, a Szirének-duó szintén népdalokat adott elő, a Magor Hagyományőrző Egyesület hagyományőrző életképekkel, íjász bemutatóval és táltos dob bemutatóval lépett fel. Délután Jambo Jani zenélt, este pedig a várva várt ZAPOROZSEC érkezett a színpadra egy 90 perces koncert keretein belül!

Szentgotthárd Város Fúvószenekarának Minősítő koncertje

Szentgotthárd Város Fúvószenekarának Minősítő koncertjét hallgathatták tegnap tisztelt nézőink. A zenekar koncertzene kategóriában arany, szórakoztató zene kategóriában kiemelt arany minősítést kapott. A Pannon Kapu Kulturális Egyesület égisze alatt működő fúvószenekarra joggal lehetünk büszkék, lakóhelyünk egy kiemelten fontos együttese Szentgotthárd Város Fúvószenekara. Róbert Rápli a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium igazgatója 1997-től művészeti vezetője, karnagya az együttesnek. Szaktudása, elszántsága, esztétikai érzéke nagyban emeli a zenekar nívóját. Tisztelettel és köszönettel tartozunk neki alázatos, elhivatott munkájáért. Bedőcs Gábor a zenekar elnöke szintén óriási energiákat mozgósít a zenekar érdekében. Károly Andrea a Fúvós Egyesület titkáraként időt és munkát nem kímélve segíti a zenekar működését- neki is köszönettel tartozunk!
Köszönjük Labritz Béla Úrnak, Szentgotthárd Város alpolgármesterének dicsérő szavait, a Polgármesteri Díszoklevelet, melyet Róbert Rápli-nak ajándékozott!
A zsűri elnöke Ella Attila Úr volt, aki a MAFUMASZ alelnöke, a Gödöllői Frederic Chopin Zeneiskola tanszakvezetője, harsona-mélyrézfúvós tanára.
Gratulálunk Szentgotthárd Város Fúvószenekarának az újabb sikeres minősítéshez, szívből kívánjuk, hogy a jövőben is ilyen jól működjön a zenekar!

Tánc világnapja

Április 29-én a tánc világnapja alkalmából a Szenior Örömtánc tagjai műsorát láthatták az érdeklődők a Színház előtti téren.

Húsvéti játszóház

Húsvéti játszóházunk nagyon jól sikerült! Jó idő, jó programok és sok-sok boldog gyerkőc tartott velünk tegnap! Köszönjük a tisztelt szülőknek a segítséget, köszönjük a Zöldfa Söröző És Pizzéria– nak a finom ebédet, a szörpöket! Békés húsvéti ünnepeket kívánnak a Pannon Kapu Kulturális Egyesület munkatársai!

Magyar költészet napja

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepljük. Ebből az alkalomból a Pannon Kapu Kulturális Egyesület szavalóversenyt rendezett a Színházban. Sok kisiskolás, középiskolás és felnőtt is megmérettette magát.
Köszönettel tartozunk a szentgotthárdi és környékbeli oktatási intézményeknek, a tisztelt felkészítő tanároknak és kedves szülőknek egyaránt! A zsűri elnöke Kissné Köles Erika volt, aki szakmai tudásával rengeteget hozzátett a tegnapi naphoz.

Keserü balázs mise

Ma délután a csodálatosan felújított Nagyboldogasszony Templomban csendült fel a Keserű Balázs által megálmodott Szentgotthárdi mise.
A közreműködőket és az énekeseket-megérdemeltem- hosszan tapsolta a nagyérdemű.

Stand up

Fergeteges dumashow, humor és kacagás jellemezte a tegnap estét a Színházban. Két jól ismert humorista: Rekop György és Lorán Barnabás csempészett vidámságot Szentgotthárdra.

a naprendszer legújabb kutatási eredményei

Ma délután Rónay Viktor előadásában hallgathattuk meg a naprendszer, azon belül is a Mars kutatás legújabb eredményeit. Fantasztikus képekkel illusztrált prezentációt láttunk.

Hirtling IStván irodalmi estje

Különleges előadásnak lehettünk tanúi tegnap este a színházban. Hirtling István tolmácsolásában – Mészáros Tibor és Szabó Dániel közreműködésével – jelent meg előttünk egy olyan Márai Sándor, akit alig ismertünk.
Az előadás előtt a Színházi világnap alkalmából Peter Sallers üzenetét hallgattuk meg.
 
 

jégvarázs előadás

Ma a Jégvarázs interaktív előadását tekinthették meg a kedves érdeklődők a Színházban. A fergeteges előadás nagy sikert aratott kicsik és nagyok körében egyaránt.

templomszentelés

Templomszentelés Szentgotthárdon. Egy csodálatos eseménynek lehettünk szem és fültanúi.

További képek –> 

1848-49-es forradalom és szabadságharc megemlékezés

Szentgotthárd Város Önkormányzata és a Pannon Kapu Kulturális Egyesület ünnepi megemlékezést tartott az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról, Magyarország egyik legmeghatározóbb eseményéről. A közreműködésért köszönetet szeretnénk mondani Szentgotthárd Város Koncert Fúvószenekarának!
A Kossuth- dombormű előtti koszorúzás és tisztelgés után a Weöres Sándor Színház művészei és a Partium AMI előadását láthatta ünneplő közönségünk a Szentgotthárdi Színházban. Emellett egy különleges bejelentésnek is szem és fültanúi lehettek az érdeklődők: A Magyar Országgyűlés 2020 decemberében döntött arról, hogy a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánítja, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. Az emlékév egyik kiemelt tevékenysége a reformkori szellemiséget tükröző Petőfi Klubok Kárpát-medencei hálózatának kialakítása, amelynek elindulását prof. dr. Kásler Miklós miniszter úr 2022. 03. 11-én jelentette be. Tegnap este Éles Krisztina a Nemzeti Művelődési Intézet Vas megyei igazgatója ünnepélyesen bejelentette, hogy Szentgotthárd városa és a Pannon Kapu Kulturális Egyesület is részese lett a Petőfi Kluboknak, ezáltal a reformkor szellemiségéhez méltó kulturális alkalmakat juttatnak el Szentgotthárdra , amely alkalmak közvetlen lehetőséget teremtenek a nemzeti értékek megismerésére, történelmi, művelődéstörténeti és szépirodalmi tudásbővítése, szórakozásra, továbbá a személyes és közvetlen kapcsolatokra építő, azokat erősítő közösségi együttlétekre és az online kapcsolódásra is.
Köszönjük szépen a lehetőséget és a bizalmat!

MÉSZÁROS TAMÁS NŐNAPI KONCERT

Március 7-én este Mészáros Tamás Néhány szó c. lemezbemutató koncertjét hallhatták a látogatók a Színházban. A fergeteges koncerten Molnár Ágnes volt a vendég,aki színesítette a repertoárt.

10 éves a nemzeti művelődési intézet

A közösségi művelődés korszaka – 10 éves a Nemzeti Művelődési Intézet
A Pannon Kapu Kulturális Egyesület és a Nemzeti Művelődési Intézet a Színház aulájában közösen vettek részt az online konferencián.

2022. Farsang

A hétvégén mi is farsangoltunk. Óriási hangulattal űztük el a telet. Velünk voltak Kicsik és a Nagyok. Rajtunk nem múlt: jöhet a tavasz!

Lemezbörze

2022. február 19-én első alkalommal került megrendezésre Szentgotthárdon a Lemezbörze.
Egy jól sikerült délután, csodás dallamokkal! Ezzel a mondattal jellemezném, ezt a fantasztikus napot, amelyre oly sokan eljöttek.

Könyvklub

Ma első alkalommal összeültek a könyvek kedvelői Szentgotthárdon, a Színházban épületében. A Pannon Kapu Kulturális Egyesület és a Móra Ferenc Városi Könyvtár és Múzeum szervezésében Könyvklubot indítottunk Szentgotthárdon. Nagy öröm nekünk, hogy első alkalommal ilyen szép számmal érkeztek érdeklődők. Külön köszönettel tartozunk Kóborné Kocsis Viktória-nak és Horváth Tiborné-nak, hiszen nélkülük ez nem jöhetett volna létre! Minden hónap harmadik szerdáján várjuk az olvasás szerelmeseit a Színházba!
Akik tegnap este Kerecsényi Éva költőnővel és Attila Mohácsi színművésszel tartottak a Színházban, bizony felejthetetlen alkotásnak lehettek szem és fültanúi. Az érzÉSek és sugallatok c. önálló est olyan világba kalauzolta a nézőket, ami nem mindennap adatik meg. A felcsendült versek és ismert dalok hol mosolyt, hol könnyet csaltak szemünkbe. Köszönjük ezt a katartikus élmènyt!
273886521_3120004824921982_7155363192318279918_n

Alzheimer cafe

A Rendelőintézet Szentgotthárd rendezvénye az Alzheimer Cafe elnevezésű kezdeményezés, amely a Színház aulájában került megrendezésre.
Az előadás témája: A demens betegek élete intézményi keretek között
Bemutatkozik a Szentgotthárdi Szakosított Otthon
Előadást tartott: Takácsné Hargitai Beáta intézményvezető
Köszönjük szépen a szentgotthárdi Rendelőintézetnek és az Egészségfejlesztési Irodának a kezdeményezést!
Ma egy különleges előadásnak lehettünk részesei. Gergye Rezső rendezésében, Bajor János főszereplésével, Csengey Dénes: A Tejút lovasa c. monodrámát láthatták az érdeklődők Szentgotthárdon a Színházban. Bajor János felejthetetlen játéka mindannyiunkban nyomot hagyott!
272819692_3111659312423200_6111856698659188980_n

A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napját 1989-től kezdődően ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy 1823-ban Kölcsey Ferenc – a kézirat tanúsága szerint – ezen a napon tisztázta le és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát. Méltón illeti meg a mai napot az ünnep szó- jóllehet a naptárban nem piros betűvel nyomtatott- hiszen jogosan van mit ünnepelnünk, amelyre büszkék is lehetünk bárhol is éljünk a világban.
 
Szentgotthárd Város Önkormányzatának online megemlékezése az alábbi linkeken érhető el:  https://www.facebook.com/SzentgotthardVarosOnkormanyzata/videos/1191802711560670
https://www.facebook.com/SzentgotthardVarosOnkormanyzata/videos/616673556108287
https://www.facebook.com/SzentgotthardVarosOnkormanyzata/videos/678083520031318
https://www.facebook.com/SzentgotthardVarosOnkormanyzata/videos/622837442382006
A Rendelőintézet Szentgotthárd szervezésében ismét Alzheimer Cafe-t tartunk a Színházban. A mai előadás témája: Jogi utak és útvesztők a cselekvőképesség határán.
Előadónk: dr. Papp Krisztina jogász, aljegyző .
272013106_3105362649719533_1318829324060063205_n

Adventi koncert

Csodálatos dallamok zengték be a Nagyboldogasszony Templomot. A kórusok hagyományos karácsonyi hangversenye minden szívet megmelengetett. Ezt az élményt minden jelenlévő magával vihette a karácsonyi ünnepekre. 🎄
Fellépők:
Szent Bernát Kórus
Szentgotthárd Város Vegyeskara
Szivárvány Kórus
Takács Jenő AMI Ifjúsági Kórus
A Partium Táncegyüttes idén is megrendezte Karácsonyi Pásztorjátékát, amelyre a Pannon Kapu Kulturális Egyesület biztosította a helyszínt. Köszönjük az együttműködést! 😇🎄
269714357_3083583881897410_2267472528772933928_n

Karácsony Határok Nélkül 2021

Az elmúlt két napban kedves, szép, megható színpadi műsorokat kaptunk az óvodástól a nyugdíjas korosztályig minden fellépőtől. Köszönjük Nekik!
Tegnap az Ásvány Trafik tartott motivációs előadást, könyvbemutatóval és vásárlási lehetőséggel. Ásvány terápiáztunk és beszélgettünk. Rengeteg gyönyörű ásványt hozott magával.
Köszönjük az előadást!
269618078_3081183978804067_7356372861908514943_n

Bodorkós Imre Plébános Úr előadása

December 13-án hallgathatták az érdeklődők Bodorkós Imre Plébános Úr előadását a Színház aulájában. A bemutató témája “Újjászületünk a születés csodájában” volt.
Köszönjük Imre Atyának az előadást , a Móra Ferenc Városi Könyvtárnak a közös szervezést, a látogatóknak pedig a részvételt!
Aranyosi Ervin: Advent – harmadik gyertya
Advent, harmadik vasárnap
örömgyertyát gyújtunk,
rózsaszínre vált a lelkünk,
nem nyomaszt a múltunk.
Közeledik a Karácsony,
öröm gyúl lelkünkben,
a szeretet és a hála
vendég életünkben.
Az Adventi várakozást
még az is fokozza,
hogy minden nap, a Karácsonyt,
még közelebb hozza.
A szeretet ünnepére
készül minden lélek.
Három gyertya lángja fénylik,
s hálatelt az ének.
265456081_3078218709100594_1796335025673343301_n

4.Alzheimer cafe

A Rendelőintézet Szentgotthárd rendezvénye az Alzheimer Cafe elnevezésű kezdeményezés, amely 3. alkalommal került megrendezésre a Színház aulájában!
Az előadás témája: Lelki erőforrásaink – avagy a karácsony üzenete a “roskadozó lelkeknek”
Előadást tartott: Bodorkós Imre plébános és Sisakné Páll Klára református lelkipásztor
Köszönjük szépen a szentgotthárdi Rendelőintézetnek és az Egészségfejlesztési Irodának a kezdeményezést!
Ma a színházban az Összezárva című darabot láthatta a Nagyérdemű. Fodor Zsóka és Oszvald Marika fergetegeset alakítottak a színpadon.
264493831_3076132502642548_4711218998772634501_n

MEgérkezett a Mikulás!

A Mikulás minden gyermeket megajándékozott.
Szentgotthárd adventi koszorúján ma fellobbant a második gyertyaláng. Szívünkben és lelkünkben készüljünk karácsonyra!
263421915_3073524769569988_3939549647277537858_n

Musical-show

Fergeteges Musical-show Szentgotthárdon! A Wizard Production előadásában szívet melengető, kellemes dalokat hallhatott a közönség! Köszönjük a fellépőknek és a résztvevőknek!
 
Advent első vasárnapján fellobbant a gyertyaláng a város adventi koszorúján.
 
260953166_3068753036713828_8928927148195275456_n

Adventi koszorú díszítés

Elkészült a város adventi koszorúja! Köszönjük szépen mindenkinek aki segített a díszítésben!
 
Tegnap este Bene Zoltán, majd Kóbor Zsóka és Polgár Patrik zenélt a színházban. Köszönjük,hogy eljöttetek! Az akusztikus estek januárban folytatódnak.
260389985_3067972933458505_8268711954340643170_n

Keresztény szerda esték

Keresztény szerda esték Szentgotthárdon. Ma a Pannon Kapu Kulturális Egyesület biztosította dr. Raffay Ernő történész professzor előadásához a helyszínt.
A “Trianon okai, következményei és a megoldás lehetőségei” című előadást nagy érdeklődés övezte.
 
A Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatósága Látóútjának egyik állomása volt ma Színházunk. A Látogatók előadásokat hallhattak a közművelődési feladatellátásról és az önkormányzat ifjúságsegítő és fejlesztő munkájáról.
247442229_3059735190948946_431138488735360497_n

Kórustalálkozó

Színházunkban ma délután Zalaegerszeg Város Vegyeskarát látta vendégül Szentgotthárd Város Vegyeskara egy kórustalálkozó keretében Csodálatos dallamokat hallhattunk.
 
A Rendelőintézet Szentgotthárd rendezvénye az Alzheimer Cafe elnevezésű kezdeményezés, amely 2. alkalommal került megrendezésre a Színház aulájában! Az alkalom témája: Demens betegek gondozása
Előadást tart: Juhász Ágnes dipomás ápoló, demencia-specialista, demencia-szakápoló
Köszönjük szépen a szentgotthárdi Rendelőintézetnek és az Egészségfejlesztési Irodának a kezdeményezést!
256788480_3057722121150253_3961991762570177_n

Pályaorientációs nap

Az aulánk ma pályaorientációs napnak adott otthont. Reméljük, az ide látogató diákok sok értékes információval lettek gazdagabbak!
Doszpot Péter volt gyilkossági főnyomozó és Antal Gábor pszichológus előadását láthatták ma az érdeklődők a Pannon Kapu Kulturális Egyesület székhelyén, a Színházban.
Pszichológus kollégájával azt boncolgatták, hogy az emberi szörnyeknek, bűnözőknek milyen a pszichéjük, hogy lehet esetleg felismerni, milyen nehézségeket állítanak a nyomozók elé. Időnként levetítették egy-egy ikonikus film, például a Hetedik egyes jeleneteit, és szakértői szemmel megbeszélték.
Köszönjük szépen ezt a feledhetetlen előadást!
A program után még egy könnyed, meghitt beszélgetésre is velünk tartottak városunk egyik vendéglátó egységébe, a Zöldfa Söröző És Pizzéria !
Köszönjük szépen a felajánlott vacsorameghívást Ferenc Papp-nak!
254510153_3056415257947606_2444361196026430970_n

Fotókiállítás

Dr. László Simán MFVSZ természetfotós tagozat vezetőjének kiállítása nyílt meg péntek este Szentgotthárdon, a Színházban.
László olyan világot tár elénk, ami a földről egyszerűen érzékelhetetlen. Az
ember természetről alkotott képe sok esetben annyi, amit saját perspektívájából
képes látni, az Ő képei azonban a természet alkotómunkájának olyan csodáit
tárják elénk, melyeket megismerve óhatatlanul is rájövünk önnön
halandóságunkra.
A kiállítás megtekinthető hétfőtől péntekig, a PKKE nyitvatartási időben.
További fotók –>

Tökparti 2021 A szebbnél szebb gyerekek már birtokba vették a Színházat!

További képek –>

1. Akusztikus est

Akusztik Est – RUDÁN JOE AKUSZTIK / Vendég: Greenin’ & Tuzsu Junior Trio a színházban. Fergeteges a hangulat, köszönjük mindenkinek aki eljött!

Az őszi szüneti játszóházunkban nagyon jó hangulat uralkodik!

 

További képek –>

Fodor - Lengyel Zoltán “Banistas” c. művének avató ünnepsége

Ezen a héten az a megtiszteltetés ért minket, hogy részt vehettünk Fodor – Lengyel Zoltán festőművész “Banistas” c. művének avató ünnepségen. Köszönet Fodor- Lengyel Zoltán Nemzetközi Goya Nagydíjas képzőművésznek, hogy városunkat választotta alkotásának kiállítására. Külön köszönet Szentgotthárd Város Önkormányzatának, a Pannon Kapu Kulturális Egyesületnek, a Magyarországi Szlovének Szövetségének, a Szentgotthárd Spa& Wellnessnek, hogy lehetővé tették a képátadó létrejöttét!
Közreműködtek: Herczeg Anita, a Takács Jenő Ami zongoraművésze és Hrabovszky-Orth Katinka, a Pannon Kapu Kulturális Egyesület elnöke.

Szentgotthárdon Koszorúzással és kulturális műsorral emlékeztünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról. Köszönet Szentgotthárd Város Önkormányzatának valamint a Pannon Kapu Kulturális Egyesület Színjátszókörének!

TENGER – SZEMBEN - Kelemen Zoltán és Varga Richárd előadása

Kelemen Zoltán színművész és Varga Richàrd dalszerző előadásában kortárs költők zenés műsorát làthattàk az érdeklődők a színhàz aulálájàban.
Köszönjük a részvételt a Szent Gotthàrd Általános Iskola és Gimnázium tanulóinak és pedagógusainak!

Tegnap az Era Nova Kamarazenekar koncertjét láthatták, hallhatták az érdeklődők a Refektóriumban.

10 éves a szivárvány kórus

A Szabóné Csider Bernadette által vezetett Szivárvány Kórus megalakulásának 10. évfordulóját ünnepelte. Szeretettel gratulálunk!

A Nyugdíjas Pedagógusok és Barátaik Egyesülete Kézműves Körének kiállítása nyílt meg tegnap a Színház aulájában. A gyönyörű alkotások október 30-ig megtekinthetők.

Alzheimer Cafe

A Rendelőintézet Szentgotthárd legújabb rendezvénye az Alzheimer Cafe elnevezésű kezdeményezés, melynek célja és témája a “Miben és hogyan segít a szociális ellátórendszer?” Korunk egyik legégetőbb és mondhatni legismeretlenebb problémája a demencia. A demens betegek gondozása hatalmas felelősség és kihívás a betegek hozzátartozóinak és környezetének egyaránt. Az “Alzheimer Cafe” éppen ebben próbál segítséget nyújtani mindannyiunknak. Köszönjük szépen a szentgotthárdi Rendelőintézetnek és az Egészségfejlesztési Irodának a kezdeményezést! Mától havonta látogatható az előadás-sorozat, melynek a szentgotthárdi Színház biztosít helyszínt.
Előadást tart: Goda Ilona a Nádasdi Evangélikus Diakóniai Központ intézményvezetője és Varga Annamária a Gondviselés Háza Fogyatékos és Időskorúak Otthona Ivánc Intézményvezetője.

Egy ember, aki a megtett kilométerei alapján megkerülte a Földet 113-szor. Egy ember, aki a világ összes országában járt, még olyanokban is, amelyek hivatalosan nem léteznek. Most Szentgotthárdra érkezett, hogy fantasztikus élményeit és tapasztalatait megossza velünk. Üdvözöljük Szentgotthárdon Földvári Andrást!

nemzetiségek összefogásának napja

A látogatók jó hangulatáról az este folyamán a New Level Empire zenekar
gondoskodott. A fergeteges koncertélmény nem maradhatott el.

A nemzetiségi szentmise és az ünnepélyes megnyitó után egész délután kulturális
programok zajlottak. Idén ennek a programnak a keretében kerültek átadásra a Zöld
Szentgotthárd díjak és a Város Díszoklevele is, melyeket Labricz Béla Szentgotthárd
Város Alpolgármestere adott át.

nemzetiségek összefogásának napja

Az elkészült finomságokat Vajtó László, a Vajtó és a Világ turisztikai magazin
műsorvezetője kóstolta végig, és választotta ki a legjobbat. Nehéz dolga volt, de
végül a Hársaspatak Vadásztársaság által megálmodott füstölt csülkös marhapörkölt
gombával bolondítva nyerte el a fődíjat. A vándorkupát Vajtó László és Hrabovszky-
Orth Katinka a Pannon Kapu Kulturális Egyesület elnöke adták át.

Minden kultúra, ami megjelenik a társadalomban színesíti annak összességét. A
hármashatáron fekvő kisvárosban Szentgotthárdon idén első alkalommal, de
hagyományőrző szándékkal rendezték meg a határon innen és határon túl
Nemzetiségek Összefogásának Napját.

nemzetiségek összefogásának napja

Finomabbnál finomabb ételek, kedves emberek és jókedv jellemezte az első alkalommal megrendezett Nemzetiségek Összefogásának Napját.
Köszönjük mindenkinek, akik velünk tartottak!

A Szentgotthárdi Egészségfejlesztési Iroda és a Harmónia Egészéségvédő Kör Színházunkban tartotta a 25 éves jubileumát. Különösen fontos számukra, hogy városunk valamennyi korosztálya jobban odafigyeljen az egészségére, életminősége javuljon és egyre természetesebbé váljon az egészségtudatos élet. Nagy tisztelettel köszöntjük őket Színházunkban!

Augusztus 20.

Államalapításunk és Szent István ünnepén szentmisével, városi megemlékezéssel, kulturális előadásokkal, hajnalig tartó discoval és búcsúval ünnepeltük. Fellépőink: Békefi Antal Népdalkör, Szirének duó, Rozmaring tánccsoport, Harisnyás Pipik, Z’zi Labor, Janicsák István és a Veresegyházi Asszonykórus,  Volt egyszer egy táncdalfesztivál, Orfeum Vándorszínpad ünnepi műsora, majd DJ Miller szórakoztatta a mulatni vágyókat. 

A Déryné Program keretében valósulhatott meg a Fehérlaposok című előadás, amely nagy sikert aratott a szabadtéri színpadon, a Várkertben. A drámai hatású történet megható jelenetekben tárta elénk a nem túl távoli múltban a velünk élő történelmünket.

Történelmi Napok

Az 1664-es csata…

A hagyományokhoz híven idén is megemlékeztünk az 1664-es csatára, ahol jelmezes felvonulás, hagyományőrző bemutatók, színházi előadás, koncertek, fáklyás őrjárat, Vásáry André műsora, táncbemutatók, az 1664-es csata és a retro disco várta a kedves érdeklődőket. 

Mórahalmi Fúvószenekar

A Mórahalmi Fúvószenekar vendégszerepelt városunkban. Csodás koncertnek lehettek szem és fültanúi az érdeklődők.

Egy fergeteges este Szentgotthárdon a Színházban! A Négy Arc Színházi Produkció tolmácsolásában megelevenedtek a régi magyar film slágerei. Gregor Bernadett, Szász Kati, Csengeri Attila, Göth Péter zseniális alakítása magával ragadta a közönséget. Köszönjük nekik a felejthetetlen estét!

Szerelmesek fesztiválja

Látványos show műsort adtak elő a budapesti művészek a Várkertben és ezzel le is zárult  az idei évi Szerelmesek Fesztiválja!

Kordos Szabolcs író-olvasó találkozója a színház aulájában, ahol megpróbáltuk kideríteni, vajon Szabolcs meggazdagodott-e az írásaiból, ahogy azt könyvében le is írta, vagy sem?!

Szerelmesek fesztiválja

Farkasházy Réka és a Tintanyúl gyerekkoncert, ugrálóvár, népi játékok várták a gyerekeket a Szerelmesek Fesztiválja záró napján, ahol a kisebbek és a nagyobbak is egyaránt jól szórakoztak. 

A Punnany Massif zenekar volt a sztárvendége az idei év Szerelmesek Fesztiváljának. A fiúk hatalmas bulit csaptak, ahol a többek közt fiatalokból álló közönség a karantén után újra bulizhatott.  A koncert után a még mulatni vágyó fiatalokat disco várta, ahol Dj. Edo Denova szórakoztatott mixeivel.  

Szerelmesek fesztiválja

A Szerelmesek Fesztiválja második napját Hevesi Kriszta A mobilfüggőségről és hatásairól a párkapcsolatokban c. előadása nyitotta meg. Az előadás után, lehetőség volt beszélgetni Krisztával és akár közös kép is készülhetett.

A Szerelmesek Fesztiválja nyitó napján Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska irodalmi estje vezette be Pilinszky munkásságába az érdeklődőket. 

Szerelmesek fesztiválja

Idén is megrendezésre került a Szerelmesek Fesztiválja, amelyet Macsekné Sipos Anita Lélek mozaik c. kiállítása nyitott meg. 

Vasárnap a Tankcsapda zenekar szórakoztatta az érdeklődőket a Várkertben. 

XXXii. Hopplá Fesztivál

Idén is megrendezésre került a Hopplá Fesztivál, amelyen kisebb és nagyobb zenekarok is szórakoztathatták a közönséget.  

Fellépőink: Pair o’ Dice, Vadvágány, Anna and the Barbie’s, Novel, Gold zenekar, Hendikepp, Stula Rock, Feuer Frei, Save Ass 

Magdolna Reisinger szentgotthárdi szobrászművész kiállítása a Színházban hatalmas nézettséget vonzott. Ez a különleges tárlat nem csak gyönyörködtet, örömködtet, hanem az élet nagy rejtélyeit, gordiuszi csomóit is segít megfejteni a látogatóknak. A kiállítás megtekinthető a Pannon Kapu Kulturális Egyesület székhelyén, a Színházban.

Összetartozásunk Tüze

Idén is fellobbant Összetartozásunk Tüze, amelyet Bodorkós Imre Plébános Atya nyitóbeszéde után, június 4-én 20:21 perckor a Pannon Kapu Kulturális Egyesület alkalmazottai gyújtottak meg.

A Pannon Kapu Kulturális Egyesület és a Szentgotthárdi Civil Fórum Nemzeti Összetartozásunk Napja alkalmából megemlékezést tartott. Skultéty Rita és dobcsapata zenével kísérte az eseményt.
Fát ültettek:
Szentgotthárdi Civil Fórum, Roma Nemzetiségi Önkormányzat, Szentgotthárd és Térsége Turisztikai Egyesület, Közösen Szentgotthárdért Egyesület, Muraba Európai Területi Társulás, Szlovén Nemzetiségi Önkormányzat, Szentgotthárd Város Önkormányzata.
Képernyőkép 2021-06-06 215439

Gyermeknap

A Pannon Kapu Kulturális Egyesület Gyermeknap alkalmából csodás programokkal színesítette a város kulturális életét. Bohózat, színházi előadás és az elmaradhatatlan játszóház is szeretettel várta a gyerekeket.

Munkatársaink fáradhatatlanul dolgoznak az új és minőségi programelemek megvalósításán. Minden kedves látogatót nagy szeretettel fogadunk.

A Széchenyi István Általános Iskola és a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulói és tanárai közös táncprodukcióval léptek fel a főtéren.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Bodorkós Imre Plébános Úr Pünkösd, az újrafelfedezendő ünnep című előadásával nyitotta meg a Pannon Kapu Kulturális Egyesület a közel egy éves Covid helyzet miatti kényszerpihenő után a Színház ajtaját.

Pénteken egész napos játszóházzal és rengeteg programmal vártuk a gyerekeket. Kézműveskedtünk, játszottunk és desszerteket készítettünk.
Sötétedéskor kezdetét vette a Tökparti, ahol rémséges lényeket kellett elűzniük a gyerekeknek. A feladatokban az összes csapat kiválóan teljesített és mindenki sikeresen zárta az estét.
Külön köszönet jár nekik: Zöldfa Söröző és Pizzéria, Horváth Tiborné, Zsámpár Anna, Pap Karola, Kardos Melinda.

2020. október 10-én tartotta debütáló előadását az 1 éves Szentgotthárdi Színjátszókör. A bemutatót bár márciusra tervezték, de járványügyi helyzet közbeszólt. Ettől a darab kidolgozottsága csak még jobb lett. A kerettörténet egy  fiktív Szentgotthárdi híradás, mely összefűzi a jeleneteket. A groteszk pillanatok mellett a nevetés is helyet kapott. Az internetről már jól ismert jelenetek elevenedtek meg, kicsit kitekerve, kicsit másképp, de minden esetben sugallva azt, hogy a társadalomban bizony valami elromlott.

Rendkívüli hangulat, mozgásos foglalkozások, sok-sok sportoló – erről szólt a mobilitás hete. A hét napon át tartó programsorozat az egészséges életmódra és a testmozgás fontosságára hivatott felhívni a figyelmet.

Helyi Tehetségek Kiállítása II.
Kiállítók: Bedőcs Anikó,Czeglédi Orsolya és Mesics Noémi
A kiállítás megtekinthető október 10-ig.

Fergeteges koncertekkel, hajnalig tartó discoval, búcsúval és délutáni kulturális előadásokkal ünnepeltük idén államalapításunk évfordulóját. A helyi fellépők után az Intermezzo Latino és az Ed Philips és a Memphis Patrol együttesek zenéltek. A koncertek után DJ Troll gondoskodott a megfelelő hangulatról. A küzdőtéren nagy tömeg üdvözölte a rendezvényen résztvevő szereplőket. Képek: Farkas Mátyású

A nyár folyamán kávéházi koncertsorozattal kedveskedünk a helyieknek. Szentgotthárd Város Fúvószenekarának fellépésein kívül, minden hétvégén más-más vendéglátóhelység teraszán várjuk a kedves érdeklődőket zenés rendezvényeinkre.

Nyári tábor

18 gyerkőcöt köszönthettünk nyári táborunkban. Színes programok, sok-sok mosoly és vidámság várta őket a Pannon Kapu Kulturális Egyesületnél. Lehetőségük volt tekézni, kézműveskedni, táncolni, sportolni, fürdeni és kalandparkba menni. 🙂

Szent iván éj

Hosszú idő után az első program ahol újra találkozhattunk. A gulyás isteni volt, a tűz ropogott és az eső ellenére is a tetőfákra hágott a hangulat.

Farsangi fánksütő verseny

A farsangi programunk keretei között fánksütő versenyt hirdettünk, melyre kilenc nevező 15 féle fánkremekkel érkezett.  A zsűri tagjai: Tátrainé Bánfi Györgyi, Tolnai Péterné Bori és Kovács Márta Mária voltak. Harmadik helyezést ért el Csukné Merkli Ágota Hollandi Bandi fánkja.Második helyezett lett a Közösen Szentgotthárdért Egyesület. Bartakovics Andrea és Orbán Viktor közös Túrós fánkja. Első helyezést ért el Kardos Melinda Olasz Rózsa nevű fánkja. A Pannon Kapu gratulál a dobogósoknak és az összes résztvevőnek. Jövőre is várjuk a különleges fánkokat.
képek: Fairy Light- event photography

Farsangi fánkparti

Szentgotthárdon február 22-én rendeztek farsangi mulatságot a gyermekek részére a Színházban. Kora délutántól kézműves kuckó várta őket, ahol maszkoktól bohócfejeken át szörnyecskéket gyárthattak. Az alkotómunka után Szörnyella De Frász vezetésével tettek egy kört a városban, megmutatva mindenkinek az ötletesebbnél ötletesebb jelmezeiket. A felvonulást követően fánkparti várta őket, ahol a Lufi Együttes fergeteges hangulatot teremtett, táncra perdítve a gyermekeket. A fiatalságnak szóló programokkal párhuzamosan zajlott a Fánksütő Verseny, melynek fánkremekeit a gyerkőcök is megkóstolhatták a buliban.A fő attrakció mégis a rengeteg lufi és Tátrainé Bánfi Györgyi által sütött szalagos fánkok voltak, melyből minden jelenlévőnek jutott.
képek: Fairy Light – event photography

December 24. napjának délutánján, karácsonyi hangulatban játszottunk. Gipsz öntés után, fantáziájukat elengedve festhettek a gyerekek különböző formákat, érdekes papír karácsonyfát gyártottak, karácsonyi színezőkkel játszottak a fiatalok. Lett szivárvány színű karácsonyfánk, és csodásan feldíszített jászolunk is. 

Musical show

Várjuk önöket sok szeretettel november 7-én 18:00 órakor Szentgotthárdon a Színházban.

10 éves a nemzeti művelődési intézet

A közösségi művelődés korszaka – 10 éves a Nemzeti Művelődési Intézet
A Pannon Kapu Kulturális Egyesület és a Nemzeti Művelődési Intézet a Színház aulájában közösen vettek részt az online konferencián.

Halloween alkmalmából ismét rémeket láthattak a hozzánk látogatók. A jelmezes felvonulás után játékos feladatok várták őket a hivatal pincéjében, a várkertben és máshol a sötétben. A nagy izgalmakat követően a tökpartiban bulizhatták ki magukat a gyerkőcök.

Az őszi játszóház alkalmával a gyermekek lámpásokat készítettek az esti felvonulásra. Készítettek egyéb kellékeket is az esti bulira, elfoglalták magukat kifestővel, színezéssel, óriástök-belezéssel, valamint egy sztárvendég, a kölyök vizsla símogatásával. 

.

.